Király Júlia mégis vállal nyilvános szerepléseket az ellenzék kampányában
Már a napokban is részt vehet kampányeseményeken. A Róna Péter miatt írt levele hirtelen felindulásból született.
Már a napokban is részt vehet kampányeseményeken. A Róna Péter miatt írt levele hirtelen felindulásból született.
A NAV-akció ellen tiltakoznak.
Kunhalmi Ágnes kizártnak tartja, hogy Varga Judit ne tudott volna az államtitkára ügyeiről.
A párt politikusai azt kérték mindenkitől, hogy a március 16-án kezdődő sztrájkot támogassák.
A Baranya 1-es és 2-es választókerületben is az a helyzet állhat elő, hogy az előválasztás győzteseivel szemben korábbi ellenzéki önkormányzati képviselők is indulnak a választáson. Az ellenzék kormánypárti akciót sejt a történtek mögött, az egyik jelölt hallgat, a másik pedig azt állítja, hogy olyan embereket visz el szavazni az ellenzékre, akik egyébként otthon maradnának.
A Műegyetem rakparton ünnepel az Egységben Magyarországért. Aznap lesz egy Békemenet is, mozgalmas nemzeti ünnep elé nézünk.
A Facebookon próbálta megmagyarázni a fasiszták és kommunisták képviseletéről szóló mondatát a miniszterelnök-jelölt.
Egészen szokatlan szavakkal bizonygatta az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, hogy az összefogásban külön-külön képviselik mindazt, amilyen politikai oldalakon Orbán Viktor már járt.
Napokon belül érkezik az ellenzék választási programja, amelyben Márki-Zay Péternek hatvan pontja szerepel. A miniszterelnök-jelölt ezek mellett szakpolitikai tervekről, elszámoltatásról, futó kormányzati beruházásokról és az orosz-ukrán konfliktusról is beszélt a Partizánban.
A DK showműsornak, a Párbeszéd béna szóviccekkel teli rossz standupnak, a Jobbik reagálásra is alkalmatlannak, az MSZP lázálomnak tartotta Orbán Viktor szombati évértékelő beszédét.
Az önkormányzati képviselő párttagságát szerdán függesztette fel az LMP, miután Hajdu Mária bírálta Hajnal Miklós momentumos politikust. Csütörtökön már azt közölte, hogy kilép a pártból, és elindul Hajnal Miklóssal és Fürjes Balázzsal szemben a XII. kerületben.
A XII. kerületi önkormányzati képviselő kettős mércét emlegetett egy hétfői bejegyzésében.
A listaállításon megy a vita, melyik párt mennyi befutó helyet kapjon.
Egy dakota közmondással válaszolt Gulyás Gergelynek a DK elnöke.
Róna Péter és Elek István neve merült fel köztársaságielnök-jelöltként.
Csaknem 60 millió forint adományt kapott novemberig az ellenzék miniszterelnök-jelöltje.
Három ellenzéki jelölt beszélt arról Orbán Győző hatvanpusztai majorsága előtt, hogy a jelenlegi vagyonnyilatkozati rendszer használhatatlan. Úgy vélik, Orbán Viktor most az ország leggazdagabb embere, és felsorolták azokat a vagyontárgyakat, amiket kihagyhatott a miniszterelnök a nyilatkozatából.
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje öt kijelentést sorolt fel, mindegyik bizonyításáért egy-egymillió forintot ígért.
Pénteken leadják az íveket az NVI-nek.
A kormányfőjelölt szerint elkerülhető az a fiaskó, ami október 23-án történt.